Legutóbbi blog bejegyzésemben az ételtársításról és az időszakos böjtről írtam. De mi az ami, „rávesz arra”, hogy ezek szerint éljem napjaimat? Mi az, ami erőt ad ahhoz, hogy közel a 6. X-emhez, elkezdjek másként élni, étkezni (netán gondolkodni)?

A „káros sejtmemóriák kezelése” – ez a harmadik technika, amit a másik kettővel ötvözök.

A káros sejtmemóriáról eddig még a neten nem találtam sem jól használható videót, sem részletes leírást. Egy könyvből ismertem meg ezt a kifejezést.

A könyvet kb. 5-6 éve vettem meg, és kezdtem el olvasni - aztán akkor elég gyorsan le is tettem – badarság, nyomulós amerikai marketing egyveleg, mese-meskete… Elég gyorsan összeszedtem magamban jónéhány elutasító véleményt. Ahogy általában szoktuk :(

Tavaly, valamikor májusban ismét a kezembe került a könyv. Mivel mindenképpen javítani akartam egészségi állapotomon, és a körzeti orvosom egyre jobban ijesztgetett, hogy fogynom kéne, tartósan és elég sokat (különben magas vérnyomás, cukorbetegség stb. stb….). A derékfájásomra írt kezelés teljes kudarc lett (erről már meséltem). Próbáltam tehát nyitottabb szemlélettel olvasni a könyvet (ártani csak nem árt!). Kb. 4-5 hétig végeztem a könyvben lévő gyakorlatokat.

Most idézek röviden (és önkényesen) a könyvből:

„…. szinte az összes elképzelhető probléma, valamikor, valamilyen formában a stresszre vezethető vissza.”

„Az egyáltalán nem volt elképzelhetetlen, hogy az emlékek képek formájában tárolódnak, mivel az agy nagyon hasonlóan működik, mint egy szuperszámítógép. A képek által tartalmazott valótlanság, illetve hazugság gondolata kissé új volt számomra, de mindent megmagyarázott. Ha Freudig vagy akár még régebbre visszatekintünk, mindenki felvetette, hogy energiáinkat egy régebbi állapotban kötjük le, miáltal aztán képtelenné válunk arra, hogy később megbirkózzunk az életünkben adódó problémákkal. Ami újdonságot jelentett, az az elképzelés volt, miszerint ezek az események, illetve képek nem valóságosak. Például, ha valaki úgy érzi, nem szeretik, valóban nem érdemes a szeretetre? Természetesen ez nem igaz! Ha alkalmatlannak érezzük magunkat valamire, az valóban azt jelenti, hogy képtelenek vagyunk annak végrehajtására? Valószínűleg nem. Inkább valószínű, hogy egyszerűen csak nem gondoljuk, hogy meg tudjuk csinálni. Tehát egyetértettem azzal az elképzeléssel, miszerint valótlanságokban hiszünk. Ámde hogyan lehet ezt a különböző betegségekre vonatkoztatni?

Megpróbáltam ezt összehasonlítani egy általam ismert számítógépes modellel. Mindannyian bizonyos programokkal jövünk a világra. Ezek egyike az „öngyógyító” program. Ha olyan dolgokat hiszünk, amik valótlanok, a program fájljai megsérülnek, miáltal a program egyre lassabban és lassabban fut, végül tönkre megy, és leáll. Ha ki tudnánk találni valamilyen módszert arra, hogy megjavítsuk ezeket a fájlokat, akkor… Voilá! A testnek azt a veleszületett képességét, hogy meggyógyítsa magát, ahogyan azt Isten teremtette, ismét működésbe lehetne hozni. Ez logikus volt a számítógépek esetében, és ugyanúgy életképes az emberre vonatkoztatva.”

„Van egy dolog a Földön, ami képes meggyógyítani bármilyen problémát az életben.

Hogy mi az? A test immunrendszere és gyógyító rendszere.

Gondolkodj el, és írd le, mi az a két vagy három dolog, amivel a legnagyobb problémád van az életben.”

„Mindenki testében létezik egy hihetetlenül csodálatos gyógyító rendszer, ami bármely testi vagy nem testi problémát képes meggyógyítani. Ezt hívják immunrendszernek. Egy olyan öngyógyító programmal születünk, ami úgy van megalkotva, hogy képes rendbe hozni egy problémát, mielőtt az valóban problémává válna. Akkor is működik, ha egy probléma ténylegesen alakulóban van. A program meg tudja szüntetni, amint először jelentkezik.”

„Hamarosan eláruljuk, mi okozza a stresszt a testben. Mi már évek óta ismerjük, és megosztjuk az emberekkel, de mostanra tudományosan is igazolttá vált.

Ez a sejtmemória.”

„Néhány a gyermekkoromból származó sejtmemóriára figyeltünk, arra a fajtára ami mindannyiunknak lehet. Nem voltak hatalmas traumák az életemben. Nem zaklattak szexuálisan, nem vertek és esküszöm, soha nem hagytam ki egyetlen étkezést sem. Volt póni lovam. Volt Teddy macim. A szüleim soha nem váltak el. Nem veszekedtek. Még mindig működik bennem „rossz program”, ami stresszjeleket küld a sejtjeimnek és betegséget okoz.”

„Tehát mi a sejtmemória? A sejtjeinkben tárolt memória. Mely sejtjeinkben? Minegyikben.”

„Hogy maradandó, hosszú távú gyógyulást érjünk el, a destruktív sejtmemóriákat kell meggyógyítanunk. Ennek van értelme. Mindannyiunknak vannak az életéből emlékei, melyek tele vannak olyan érzelmekkel, mint a harag, szomorúság, félelem, zavarodottság, tehetetlenség, reménytelenség, értéktelenség… a lista végtelenül hosszú. Bármelyikünknek vannak ilyen emlékei és érzései belül, annak megfizeti az árát.”

„A problémák forrását, amin változtatni szeretnénk, amire már a könyv elején is felhívtuk a figyelmet, a destruktív sejtmemóriák alkotják.”

„Évtizedekig azt hittük, hogy ha megküzdünk ezekkel az emlékekkel, azzal valahogy elkerüljük a destruktív hatást. A legújabb kutatások bebizonyították, hogy ez halálos tévedés volt. A sejtmemóriák pusztítást okozhatnak, akár tudatosan emlékezünk rájuk, akár nem.”

Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a legfontosabb részeket emeltem ki a Gyógyító Kód című könyvből (Alexander Loyd és Ben Johnson írták).

Ugyanazt tudom most is mondani, írni – mint eddig. Nincs kész megoldás, amit egy az egyben át lehet adni. Nincs csodapirula, amit be lehet kapni és már minden OK. Út van. Állítom, hogy az úton kell haladni. A sok-sok kis rövid videó, amikben 10-15 percben Tóth Gábor az élelmiszerekről, az étkezésről mesélt, mind arra volt jó, hogy „átírják” a káros sejt emlékeimet.

Mint az elején írtam, a könyv ismertet gyakorlatokat. Én is végeztem derék- és csípő fájásra, ujjzsibbadásra, túlsúlyra (stb.). Később elég volt belül felidéznem a gyakorlatokat…

Az út része a könyv olvasása is. Már ez is módosítja szerintem a káros sejtmemóriákat.

Talán 8-10 éve kezdett el engem zavarni, hogy a TV híradók javarészt arról szóltak, hogy hol zuhant le egy repülő, hol siklott ki egy vonat, hol zuhant szakadékba egy busz, kit hogyan gyilkoltak meg. Miért kell nekem minderről tudnom? Tettem fel magannak a kérdést – és azóta nem nézek TV híradókat. Pár éve már TV-t is alig-alig nézek. A sok-sok akciófilm, gyilkosság, erőszak hogyan hat ránk? Úgy vélem, manipulál, torzít.

Mint ahogy torzítja a szervezetünk működését a sok-sok ízfokozó, színező, tartósító, emulgáló, térfogatnövelő és több száz (vagy ezer) adalék, amiket E-vel jelölnek.

Lehet, persze, hogy tévedek és nincs is így. Lehet minderről vitázni, lehet érvelni… Lehet, de minek?

Nézzük inkább a tényeket!

Ötvöztem az ételtársítást, az időszakos böjtöt és a káros sejtmemóriák kezelését. Kevesebb, mint 12 hónap eredményei:

132 kg-ról lefogytam 82 kg-ra.

Megszűnt a derék és a csípő fájdalmam. Az ujjaim zökkenő mentesen mozognak.

Tegnap lefutottam (na jó, lekocogtam) 15 km-t kicsivel több mint 2 óra alatt, egy hete 7 km-t valóban lefutottam (50 perc alatt). Egy éve értelemszerűen, képtelen voltam futni, de még csak kocogni is.

Én értem el mindezt? A tudatos ÉN érte el mindezt?

Ne hiszem. ÉN nem tettem mást, mint hagytam a szervezetem normálisan működni. Amire nincs szüksége a szervezetnek azt nélkülözöm, amire szüksége van, azt megfelelő társítással megadom. Nem pörgetem, nem stresszelem magam és kezelem a káros sejtmemóriákat.

Jövő héten megismerem a legújabb labor eredményeimet – hamarosan ezeket vetem össze az elmúlt évek eredményeivel. Pár nap és újra írok.